Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Segélykérés:

 

096-6210-212

  096-111-7775

 

"Istennek dicsőség, egymásnak segítség!"

 

 Kedves Látogató! 

 

A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság 2005. december 22.-én alakult Kárpátalján, Dercen községben azzal a céllal, hogy a bajbajutott embereket segítse, életüket, értékeiket megmentse.

 

 

Az Alakulat létrehozásának gondolata először az 1998, valamint 2001 évi árvizek idején fogalmazódott meg a Derceni Református Gyülekezet vezetőiben, mert már akkor is nagy aggodalommal néztük embertársaink szenvedését és veszteségét.

 

 

Látva azt, hogy mennyire szükséges az Egyház szerepvállalása a bajbajutottak megsegítésében, hisz az állami szerveknek nem mindig sikerült mindenre megfelelő figyelmet fordítani a mentési munkálatokban és a károk felszámolásában. Ezért Mezővári, Sárosoroszi, Csetfalva, Bótrágy, Visk és Tekeháza Kárpátaljai községekben meg is próbáltunk segíteni a bajbajutottakon: építettünk gátakat, bontottunk és építettünk házakat, gyűjtöttünk és továbbítottunk élelmiszert, meleg ebédet készítettünk. Akkor még nem nyílt rá lehetőség, hogy valamilyen mentési eszközökkel is rendelkezzünk és igazán hatékonyan tudjunk segíteni.

 

 

2005. január végén Zsukovszky Miklós lelkész levélben kérte a Magyar Köztársaság Belügyminiszterét, hogy segítsen létrehozni a derceni tűzoltóságot. A Belügyminiszter közbenjárása eredményeként ajánlotta fel Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata azt a Csepel 752 típusszámú TÜ 1.1-es gépjárműfecskendőt, melyet a Belügyminiszter személyesen adott át a Gyülekezet vezetőjének Debrecen város főterén.

 

 

Ezt követően kerülhetett sor arra, hogy létrehozzuk műszaki- és életmentő csapatunkat.

 

 

Kezdetben nagyon kevesen vállalkoztak erre a szolgálatra, nem is csoda, hisz az emberekben ismeretlen volt az ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ fogalma. Sajnos nem álltak rendelkezésre egyéni védőfelszerelések, illetve mentési eszközök a szolgálatunk végzéséhez.

 

 

Segítséget kértünk magyarországi és hollandiai tűzoltóságoktól, testvérektől és hála a Mindenható Istennek több szervezet, magánszemély is felbuzdult a Gyülekezetünk egyedülálló kezdeményezésén és mellénk álltak anyagi és lelki támogatásukkal. Több magyarországi tűzoltóság és katasztrófavédelmi igazgatóság, a hollandiai IJsselmuideni testvérgyülekezetünk,  a   Zwollei, a Kampeni és az IJsselmuideni Tűzoltóságok, a németországi Lengenfeldi Önkéntes Tűzoltóság, valamint a Holmatro hidraulikus feszítő-vágó berendezéseket gyártó holland világcég adományából mára teljes felszereléssel rendelkezünk.

 

 

A kezdetekkor a Magyar Baptista Szeretetszolgálat támogatásából tudtunk üzemanyagot vásárolni, majd a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztálya és a Magyar Református Szeretetszolgálat állt mellénk. Az Ukrán Állam eddigi működési időnkből két évig finanszírozta üzemanyag költségünket, a 2008. és a 2010. éveket, majd ezt a támogatást a gazdasági világválságra hivatkozva megszüntették. Jelenleg nagyon nehéz anyagi gondokkal küzdünk, de hála a Mindenhatónak, még egy segélykérést sem kellett visszautasítanunk üzemanyag hiány miatt. A Derceni Református Egyházközség szűkös költségvetéséből próbálja meg fenntartani ezt a szolgálatot.           

 

 

A Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóságnak jelenleg 35 önkéntes tűzoltója van. Az önkéntesek teljesen bérmentesen szolgálnak és ügyelnek embertársaik életére.

 

Az Alakulat tagjai saját működési területüknek Dercent és szomszédos településeit jelölték meg, ezek: Fornos, Izsnyéte, Alsókerepec és Gát községek. Így 12000 ember tűzbiztonságáért és katasztrófavédelméért felelünk.

 

 

Az adott településeken kívül indokolt esetben készek vagyunk segítséget nyújtani Munkácson, Beregszászban, vagy ezekben a járásokban. Ilyen bevetésekre számtalanszor került már sor.

 

Hála a Magyar Református Szeretetszolgálat Készenléti Csoportjának, valamint magyarországi tűzoltóságoknak, speciális mentőknek, illetve az IJsselmuideni Önkéntes Tűzoltóságnak – évente két-három alkalommal továbbképzőkön vehetnek rész önkénteseink, melyeken az életmentés és a tűzoltás technika elsajátítása a fő szempont. 

 

 

A mögöttünk lévő rövid működési idő alatt már több mint 304 esetben volt módunkban átérezni azt, hogy egy bajbajutott ember mennyire kiszolgáltatott és mennyire rá van utalva embertársa segítségére. Istennek hála – tudtunk segíteni, értékeket-, egy esetben pedig emberi életet is menteni.

 

 

A régi tűzoltó jelmondat: „Istennek dicsőség, egymásnak segítség!” és Istenbe vetett hitünk – kötelez bennünket arra, hogy szükség esetén kockáztassuk saját életünket embertársaink életéért.

 

 

Köszönet illeti:

a Hollandiai IJsselmuiden Helpt Oukraine Alapítványt, 

a Németországi Hilfsverein Unterkarpaten Alapítványt, 

a Magyarországi Magyar Plastiroute KFT-t,

a Magyarországi Szabados-ok KFT-t,

az Ukrajnai Krisztol KFT-t,

az Ukrajnai Kolosz-L KFT-t,

az Ukrajnai STING Wireless Internetszolgáltató KFT-t,

a Kárpátaljai Református Egyház Vezetőségét

és a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályát

azért a sok-sok segítségért, melyek hozzájárultak szolgálatunk zavartalan végzéséhez.

 

 

Köszönjük Önnek, hogy elolvasta e sorokat, kérjük otthonában imádkozzon értünk, szolgálatunkért és lehetőségeihez mérten támogassa szolgálatunkat.

 

 

Mindenért Istené legyen a dicsőség!

Soli Deo Gloria!

 

 

 

 

 

 
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép


Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< November / 2014 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 63249
Hónap: 1204
Nap: 349